„A Hidegháború folyamán az USA vezetése készséggel tekintett partnerként a terrorista csoportosulásokra, ha a szovjetek elleni szövetségesek toborzásáról volt szó. Az akkori helyzetben a Szenátus látszólag nem is választhatott volna más utat, mivel extrém térnyerés indult szovjet oldalról a Közel-Kelet irányába, melyet a távolság és a gazdasági beágyazódás miatt képtelenségnek tűnt más úton felszámolni. Ennek eredményeként a Muszlim Testvériség, a Sarekat Islam, az Al-Káida, illetve a Jamaat-e-Islami nevű terrorszervezetek extenzív segítséget és kiképzést kaptak a Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA). Mindezt annak érdekében, hogy a szervezetek tagjai felvehessék a harcot az érintett térségekben dúló politikai konfliktusok és marxista ideológiák ellen. Az Al-Káidának nyújtott segítség azonban az ISIS létrejöttének is megágyazott. A szervezet korábban ugyanis az Al-Káida Irakban elnevezéssel fémjelzett csoportosulásként létezett. Az ISIS kivált az Al-Káidából annak kegyetlensége miatt, majd fókuszpontját Szíriára helyezte, és önálló szervezetként állandósult.
Az Egyesült Államok a támogatás ellenére nem tekintett valódi szövetségesként a felsorolt terrorista egységekre. Stratégiájuk azon az elven nyugodott és nyugszik jelen pillanatban is, hogy segítségnyújtásukért cserébe legalább egy bizonyos szinten kontrollálható rendszer jöhessen létre, melynek sarkalatos pontját képezi a terrorszervezetek működésének stabilizációja. A kezdeti megfontolások azonban még a döntéshozók oldaláról sem szorgalmazták a terrorizmust segítő politikai mozzanatokat. Idővel azonban önmagától dőlt el a stratégia menetének kialakítása, mivel más kiutat nem láttak a politikai szereplők. Bármilyen törvénytervezetet alkottak meg ugyanis a jogászok a nemzetközi terrorizmus megfékezésére, nem sikerült olyan formában véglegesíteni azokat, hogy ne sodorják komoly veszélybe Amerikát. Így maradt a terrorizmus eszköztárának bevetése, jobbhíján az USA oldalán.
A reagani adminisztráció a nemzetközi állapotok koordinálatlansága és a regulációkra tett próbálkozások sikertelensége nyomán döntött amellett, hogy kiképzéssel és fegyverzettel látja el a felsorolt egységeket, illetve Szaddám Huszeint, akinek feladata nem volt kisebb horderejű, mint a Szovjetunió expanziójának visszaszorítása Afganisztánban. (...)